Rólunk

KIK VAGYUNK MI

A SÁG-Építő Zrt. egy Magyarországon bejegyzett, magyar tulajdonú magáncég. Cégünk elődjét 1954-ben alapították, tevékenységi köre ebben az időben főként mélyépítés, útépítés és vízépítés volt. Vállalatunk privatizációjára 1989-ben került sor, melynek következtében tevékenységünk a magasépítés felé orientálódott.

Annak érdekében, hogy a meglévő fizikai és szellemi erőforrásoknak legalább egy része hasznosuljon, sor került a cég privatizációjára, mely 1989-ben mint Kft. lett alapítva. A megalakulás után azonnal profilt kellett váltani; tevékenységi körünk a magasépítés felé orientálódott. Felújítási munkák vállalása mellett részt vettünk az akkori kormányzat által támogatott iskola és tornaterem építési programok megvalósításában.

Cégünknek elsőként sikerült üzletet kötni a külföldi tőke megjelenésekor, a székesfehérvári Ipari Parkban, építés felújítási munka végzésére. Létérdekünk volt a külföldi vevő igényeinek és látens igényeinek maximális kielégítése, mivel a hazai tőke beruházásra fordítandó hányada minimális volt ebben az időszakban. Bemutatkozó munkánk sikeres volt, ennek alapján a tulajdonos ajánlott bennünket a befektetni kívánó honfitársainak és így további külföldi tőkével megvalósítandó beruházások megvalósítására kaptunk megbízást.

Annak érdekében, hogy a külföldi vevők igényeinek a továbbiakban és magasabb szinten megfeleljünk, felkészültünk és bevezettük az ISO 9002:1994 minőségbiztosítási rendszert, már 1995 decemberében. Az országban ötödik építőipari vállalataként kaptuk meg a minősítést. Az önértékelés alapjaival és a TQM filozófiájával a felkészülési időszaktól kezdve kapcsolatba kerültünk. A minőség mellett a fő tényezőt megrendelőink részére a garancia jelentette, ezért megtermelt eredményünket a törzstőke emelésére kellett fordítanunk. 1995-ben a Kft. zártkörű részvénytársasággá alakult át.

A részvénytársasággá való átalakulás a szervezeti rendszerünk átalakítását is jelentette. A vállalat legfelső vezetése egyben tulajdonos is, akiknek alapvető érdekük a cég növekedése, folyamatos fejlődése, minőségi munkája alapján a jó hírnevük megőrzése, és a feladatok megvalósításához a megfelelő munkatársak kiválasztása.

A Zrt. fő tevékenysége a külföldi tőke beruházási igényeihez alkalmazkodva irodaépületek, ipari termelő üzemek és raktárcsarnokok kivitelezése lett. Egy olyan kiváló és különleges csarnokszerkezetet gyártó céget kerestünk, amely gyártmányt a külföldi befektetők is ismernek és a termék versenyképességét a piac elismeri. 1994-ben kezdtük meg a BUTLER típusú amerikai csarnokrendszer bevezetését, melynek tervezése és gyártása nagy pontossággal, számítógépes program alapján készül. Miután az Astron felvásárolta a Butler európai üzletágát, majd a Lindab felvásárolta az Astront, ma már Lindab csarnokrendszerről beszélünk, luxemburgi gyártással. Ebből a típusú csarnokrendszerből mintegy százezer négyzetmétert építettünk meg napjainkig, a megrendelők teljes megelégedésére.

Professzionális csapat

Egyidejűleg 300 főt meghaladó létszámú projekt lebonyolítása egyéb munkáink mellett.

Egyedi ötletek

Speciális saját tulajdonú célgépek.

Minősített munkavégzés

ISO 9001, ISO 14001, ISO 45001, AQAP 2110

Minőségi munka

Projektjeink a gyárak tervezésén, kivitelezésén át a egyedi igényű, luxus nyaralókig minden spektrumot lefed.

Több mint 30 év tapasztalat a szakmában

Vállalatunk fő profilja az üzem- és raktárcsarnokok építése, valamint komplett üzemek kulcsrakész kivitelezése. Természetesen a hagyományos technológiákkal készült épületek (irodaépületek, lakóépületek, autószalonok, stb.) kivitelezésére, valamint épületek felújítására is vállalkozunk. Évente mintegy 20-25.000 m2 különböző funkciójú épületet építünk, amelyek többsége előregyártott vasbetonvázas, vagy acélszerkezetű csarnok.

Környezeti Politika

• az építési projektek megvalósítása során lehetőség szerint alacsony hulladék kibocsátású technológiai folyamatot biztosító anyagokat használunk fel a falazatok és vakolatok készítésénél,
• környezetbarát anyagok felhasználását javasoljuk megrendelőink részére, és ezt dokumentáljuk,
• azokat az anyagokat, melyek bontáskor keletkeznek és újra feldolgozhatók, felhasználjuk vagy felhasználtatjuk,
• az építési projekten dolgozó minden alvállalkozónkat környezetirányítási szempontból minősítjük és megköveteljük tőlük a Zrt. környezeti politikája szerinti munkavégzést,
• a projekt megvalósítása előtt feltárjuk a várható környezeti tényezőket, felkészülünk a várható környezeti hatásokra és azokra előzetes intézkedéseket hozunk,
• a szakmailag jól képzett és a technológiát fegyelmezetten betartó dolgozóinkkal a környezetirányítási tervet ismertetjük,
• oktatjuk a teljesítendő környezetvédelmi feladatokat és jogszabályváltozásokat, így gondoskodunk arról, hogy a környezetközpontú irányítási rendszer beépüljön a napi kivitelezési tevékenységbe, és javuljon a környezeti tudatosság.

MEB Politika

A társaság felső vezetése:

• gondoskodik a MEB veszélyek folyamatos felméréséről, a kockázatok értékeléséről és a kockázatok megfelelő kezeléséről,
• elkötelezett a kapcsolódó munkahelyi egészségvédelem és biztonságra vonatkozó jogszabályok és a MEB veszélyekkel összefüggő egyéb vállalt követelmények teljesítésében,
• minden lehetséges intézkedést megtesz annak érdekében, hogy megelőzze az olyan eseményeket, amelyek baleseti sérüléshez vagy egészségkárosodáshoz vezethetnek,
• megfelelő képzést, tájékoztatást, egyeztetést biztosít a munkavállaló részére a biztonságos munkavégzéshez,
• megfelelő erőforrásokat fordít a munkaeszközök, munkaterületek biztonságos használatára.

Minőségi Politika

• A munkánk minőségének folyamatos javításával törekszünk arra, hogy termelési volumenünket a következő években növeljük.
• Technikai felszerelésünket folyamatosan fejlesztjük, hogy azok megfeleljenek a korszerű követelményeknek és biztosítsák a munkáink állandóan javuló színvonalát.
• Felmérjük a projektek megvalósításához szükséges humán, műszaki és minőségügyi erőforrásokat. Az erőforrásokat saját forrásból és minősített szállítók bevonásával biztosítjuk.
• Minden projektre egyedi projekttervet vagy minőségtervet készítünk, hogy vevőink igényeit maradéktalanul teljesíthessük, és megfeleljünk a környezetvédelmi követelményeknek is.
• A projektterveket oktatjuk a projekteket megvalósítók részére, hogy a feladatok tudatosításával azok beépüljenek a napi gyakorlatba.
• Szervezetünk munkatársainak biztosítjuk a folyamatos szakmai és vezetői fejlődését.
• Figyelemmel kísérjük a jogszabályok változását és a projektek vezetői részére azokat kiadjuk és ismertetjük.
• Szállítóinkat minden évben újra minősítjük. A projektek megvalósításához beérkező anyagok minőségi átvételét minden esetben kiemelten kezeljük.
• Minőségpolitikánk megvalósítása érdekében az MSZ EN ISO 9001, az MSZ EN ISO 14001, az MSZ ISO 45001 szabvány, továbbá a NATO AQAP 2110 normatív dokumentum követelményei alapján integrált irányítási rendszert működtetünk.
• Minőségirányítási rendszerünk működőképességét ellenőrizzük. Minden szervezeti egységünket évente auditáljuk, a tapasztalatokat hasznosítjuk a minőségirányítási rendszerünk folyamatos fejlesztésének megvalósításához.
• Vevőinket felkérjük a projektek befejezésekor elégedettségük mértékének kinyilvánítására. A kérdőívekre adott válaszokat kiértékeljük, és a tapasztalatokat hasznosítjuk.